Bemutatkozás

Szakmai múlt

Fekete Attila búvároktató

Magánélet

1966. március 17-én születtem a Halak jegyében.Talán innen adódik a víz iránti rajongásom! Van egy tündéri kedvesem, aki a biztos hátteret teremti meg a számomra, és van négy gyermekem. A két gyönyörű lányom Dóra és Fanni, valamint a két szép fiam, Dávid és Dániel teszik teljessé az életemet.

Magánemberként két cég tulajdonosa és vezetője vagyok: Titán Informatika Kft , és a  Titán Bt.

 

Ez a TE szempontodból annyi jót jelent,hogy nem vagyok “teljesítmény kényszer alatt”, mint sok főállású oktató kollégám. Nem tudok és nem is akarok száz – kétszáz tanulót oktatni évente! Én a minőségi, kompromisszumoktól mentes búvároktatás mellett tettem le a voksom! Inkább kevesebb tanulót vállalok be, de a minőségből nem engedek!

Szakmai múlt

A búvárkodással 2002-ben ismerkedtem meg. Először NAUI rendszerben kezdtem el tanulni, és első oktatóm Storozinsky Szabolcs volt. Szabi roppant “kemény”, határozott, kompromisszumot nem ismerő oktató! Nála muszáj volt mindent alaposan tudni és minden fizikai tesztet maximálisan teljesíteni! (már a haladó tanfolyamon olyan gyakorlatokat végeztünk,amit később még az oktatói vizsgánkon sem kértek tőlünk számon…) Szigorúsága és következetessége nagy hatással volt rám! Azt, hogy most oktatóként Én is ezt az utat követem egyértelműen Neki köszönhetem!

A Rescue és Divemaster-i vizsgámat már a PADI – nál tettem le.

Az oktatóm Balog András PADI Course Director volt. Az Ő hatására lettem később (2007) búvároktató! Neki köszönhetem, hogy megismerkedhettem ezzel a szép pályával,amit tényleg csak elhivatottsággal lehet csinálni!

Annak ellenére, hogy oktató lettem, nem voltam elégedett azzal a tudással, amivel rendelkeztem. Így hát újabb lehetőségek után kutattam. 2010-ben találkoztam Dóra Gyula -val, aki bevezetett a technikai búvárkodás világába! Megkérdőjelezhetetlen tudása, előadói stílusa nagy hatással volt rám! A technikai búvártanfolyamok színvonala, a megszerzett tudás és a DIR szemlélet véglegesen “megfertőzött”! Búvárként és oktatóként is elköteleztem magam a legmagasabb szint mellett!  Ugyan ebben az évben lettem búvároktató az SSI – nál is. 2012-ben a PSAI szervezetnél is oktatói minősítést szereztem.

A jelen

2015 – ben egy álomom vált valóra! Kicsi hazánkba látogatott a moderkori búvárkodás egyik élő legendája az amerikai Andrew Georgitsis és hű segítője a libanoni Instructor Trainer Alain Najm. Egy héten keresztül tanulhattam Tőlük és megszereztem a világ egyik legjobb, legszigorúbb rendszerében is az oktatói minősítést.

UTD oktató lettem!

Jelenleg UTD és SSI oktatási rendszerekben oktatok!

Mint láthattad sok búvár rendszerben tanultam, sokfélét kipróbáltam. Azért döntöttem az UTD búvároktatási rendszere mellett, mert szigorú, kompromisszumoktól mentes az oktatásuk! A mai kor legkorszerűbb, legjobb elméletei szerint és a legjobb módszerei szerint oktatják a búvárkodást! Meggyőződésem szerint Ők adják a legtöbbet a búvártanulóknak!

Az SSI ma magyarországon a legerősebb rendszer, Nekik van a legtöbb és legjobb multimédiás, magyar nyelvű oktatási anyaguk! Szigorúbb minőségbiztosítási rendszerük pedig garantálja, hogy Te a legjobb búvárrá válhass!

Szerintem nagyon fontos a folyamatos képzés,fejlődés úgy hogy Nincs megállás!

Azt hiszem nagyon szerencsés vagyok, mert itthon és külföldön a “régi nagy öregek” – től, illetve a legjobb, legmodernebb külföldi anyagokból tanulhatok!

A technikai búvárkodás és a barlangi búvárkodás területén csiszolom a tudásomat és remélhetőleg hamarosan újabb oktatói fokozatokkal gazdagíthatom a tárházam, hogy a megszerzett ismereteket tovább adhassam a tanulóimnak!

Búvár minősítéseim

  • Open Water Scuba Instructor
  • Enriched Air (Nitrox) Speciality Instructor
  • Equipment Speciality Instructor
  • Open Water Instructor
  • Advanced Open Water Instructor
  • Divemaster Instructor
  • Diver Stress & Rescue Instrucor
  • Dry Suit Speciality Instructor
  • Enriched Air (Nitrox) Instructor
  • Wreck Speciality Instructor
  • Equipment Techniques Instructor
  • Deep Speciality Instructor
  • Boat Diving Speciality Instructor
  • Under Water Navigation Speciality Instructor
  • Night & Limited Visibility Diving Speciality Instructor
  • Sidemount Instructor
  • React Right Instructor
  • XR Extended Range Nitrox Instructor
  • TXR Technical Foundations Diver
  • TXR Advanced Nitrox Diver
  • TXR Deco Procedures Diver
  • TXR Nitrox Gasblender
  • Basic Life Support Instructor
  • Oxygen First Aid Provider Instructor
  • Oxigen First Aid for Scuba Diving Injuries Provider
  • Advanced Oxigen First Aid Provider
  • Automatic External Defibrillation Provider
  • First Aid for Hazardous Marine Life Injuries Provide
  • Open Water Instructor
  • Advanced Open Water Instructor
  • Diver Stress & Rescue Instrucor
  • Dry Suit Speciality Instructor
  • Enriched Air (Nitrox) Instructor
  • Equipment Techniques Instructor
  • Deep Speciality Instructor
  • Boat Diving Speciality Instructor
  • Under Water Navigation Speciality Instructor
  • Night & Limited Visibility Diving Speciality Instructor
  • Sidemount Instructor
You don't have permission to register